Gyengén játszottunk, de ez is elég volt a Sabres ellen.
Továbbra is azt állítom, hogy becsúszhatunk a 8-ba, de többet nem látok.
Sokat lövünk, de nem hatékonyan. Míg a kapuban labilisok vagyunk.
Viszont a a legvégén jól jöttünk ki az öltözőből. Foligno vègre meglőtte az első gólját mint Bruins, JD dicséretet érdemel. Hall is betalált mutatva, hogy miért van itt. Ott Haula helyezkedett jól :)
Nagyon fontos 2 pont a miénk. Ha esetleg vkinek hiányérzete volt meccsek iránt, most végleg megszűnik. Hacsak nem jön újabb leállás.
Kisebb gödörben a flames, ezt jól használtuk ki.
5pont/3meccs - ez így ok.
Az is szép, hogy 4-ből 3 gólt nem az első sor jegyzett.
Jelen állás szerint az idei évet a keleti 7-9. zónában töltjük. Nekem ez tökéletesen megfelel.
A téli átigazolási szezonban annyi lyukat kellene Sweeneynek betömni, hogy nem is teménykedem. Ha találnánk 1-1 elfogadható centert és szélsőt, részemről ok lenne.
Közben az is hozzátartozik a képhez, hogy Ullmark jobb, mint gondoltam. Továbbra sem gondolom, hogy ezzel a tandemmel vérmes PO esélyeink lehetnek, de egy fokkal jobb a kép.
Hát igen, lehet pont ez motiválja, meg amúgy is ha akar eLérdeklődőt találni, akkor mutatnia kell és talán így nekünk is jobb.
Az Oilers elleni győzelem különösen dicséretes mivel azt egy elit csapat ellen sikerült szereznünk most akkor jön egy újabb elit csapat a Flames. Láttuk mit játszottak nálunk.
Még pár év, elmegyünk vele kórházakba, adományozunk pár dolcsit és jelöljük Lady Byngre! A penstől majd elkérjük a marketingkommunikációt, hogy kell ezt csinálni!
https://www.pensburgh.com/2012/1/11/2700120/matt-cooke-for-lady-byng
Valami elképsztő, hogy ebben a ligába mi elő nem fordulhat, ez még viccnek is rossz !
----
Tampa ellen legalább 1 pontot mentettünk. Amennyire nem volt szerencsénk, azt hittem a végén belövik és zéró ponttal távozunk. Jobbak voltunk, nagyon sokat lövünk már meccsek óta. Viszont minden gólért vért izzadunk.
Ez az aktuális 2 sor és a 4 sor úgy tűnik működik. Viszont jön vissza Marchand, félek akkor megint minden átrendeződik....
ne is bosszants vele! Amúgy is 1sorosak vagyunk, így kihúzták ezt a széket is alólunk.
Amúgy kezd megjavulni a srác. Már egyáltalán nem az a tetű, mint volt 5-6 éve. Szerintem a '18-as PO volt az utolsó csepp a pohárban. Gondolom ott nagyon komolyan elbeszélgettek vele.
Még pár év, elmegyünk vele kórházakba, adományozunk pár dolcsit és jelöljük Lady Byngre! A penstől majd elkérjük a marketingkommunikációt, hogy kell ezt csinálni!
https://www.pensburgh.com/2012/1/11/2700120/matt-cooke-for-lady-byng
-
közben volt egy szép comeback, járt érte 1 pont.
Amilyen xar a rebound control-ja (nem csoda fiatal) annyira 100% helyzeteket mentett.
Érdekes, hogy ma is ő kapott lehetőséget amit én annyira nem bánok. Csak hát ott van Ullmark is...
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.